MNB: a zöldségek és a kőolaj árváltozásával magyarázható a kilenchavi infláció

Gazdaság

A szezonális zöldségek árváltozásával és a kőolajárak nemzetközi emelkedésével magyarázható az év első kilenc hónapjában mért 2,7 százalékos infláció – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, szeptemberhez viszonyítva 0,5 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára 4,6 százalékkal nőtt, az idényáras élelmiszereké átlagosan 20,5 százalékkal. A járműüzemanyagokért 16,2 százalékkal kellett többet fizetni, a dohányáruk ára 7,3 százalékkal nőtt.

A főosztályvezető elmondta: a hazai általános árváltozás értékelésében figyelembe kell venni egyes termékek nemzetközi áremelkedését. Például az üzemanyagárak nagyban függnek a külső gazdasági hatásoktól, jelen esetben a kőolajárak nemzetközi emelkedésétől, ezért is érdemes ezekben az esetekben a maginflációs mutatókat nézni, amelyek kiszűrik a változékony, külső gazdasági hatásokat – fűzte hozzá.

Kiemelte: így lehet az, hogy amíg az infláció 3,8 százalékos, addig a maginfláció csak 2,4 százalékos 2017 azonos időszakához képest.

Az infláció emelkedéséhez többek között hozzájárult a dohányárak növekedése is, amely a szeptemberben hatályba lépett jövedékiadó-emeléssel magyarázható – ismertette Várhegyi Judit.