Soha nem költött még ennyit fejlesztésekre a város – itt van Debrecen 2018-as költségvetése

pappldebrecen

Jönnek az uniós pénzek, az önkormányzati dolgozók béremelésére is futja majd.


2018 Debrecen számára a léptékváltás éve. Olyan költségvetési évet kezdünk meg hamarosan, amelynek megtervezésénél kiemelt jelentőséggel bírt az a szempont, hogy a fejlődés a város minden részében érzékelhető legyen

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján Papp László.

Debrecen polgármestere elmondta, soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésre, beleértve a Kertségi Fejlesztési Programot is, és városüzemeltetésre is többet fordítanak, mint tavaly, annak érdekében, hogy szebb és tisztább legyen Debrecen.

Lássuk a számokat!

DEBRECEN 2018-AS KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGFŐÖSSZEGE: 87,480 Mrd Ft

A költségvetést úgy állították össze, hogy minden területen biztosítani kellett:

  • ágazatonként az előző évekhez viszonyított fejlődést,
  • a beruházásoknál a tervezési időszakhoz képest bekövetkezett 20-30-%-os költségnövekedés fedezetét,
  • a béremelésekhez szükséges fedezetet,
  • a közösségi közlekedés finanszírozási támogatását.

1.)

A működési költségvetés bevétele: 29,2 Mrd Ft,

2017-es maradvány,     3,1 Mrd Ft

Működési költségvetés összesen: 32,3 Mrd Ft

A működési költségvetés kiadása 32,3 Mrd Ft.

Működési hiány nincs.

2.)

A helyi adóbevétel

2018 2017

Helyi adóbevétel összege: 15,02 Mrd Ft          14,62 Mrd Ft

  • vagyoni típusú adók:  2,6 Mrd Ft.                2,7 Mrd Ft
  • iparűzési adó: 12,3 MrdFt                11,8 Mrd Ft
  • idegenforgalmi adó:                         120 millió Ft             120 millió Ft

3.)

2018 2017

Felhalmozási bevételek: 2,5 Mrd Ft 2,1 Mrd Ft

Városüzemeltetési kiadások: 2,6 Mrd Ft 1,45 Mrd Ft

Zöldterületi kiadások: 1,26 Mrd Ft             850millióFt

 

4.)

2018 2017

Beruházási főösszeg: 36,8 Mrd Ft 27,5 Mrd Ft

Kertségi Fejlesztési Program 4,126 Mrd Ft 2,7 Mrd Ft

Beruházási célú hitel: 2,5  Mrd Ft 3,0 Mrd Ft

 

  1. Ágazatok

A költségvetés biztosítja a polgármesteri hivatalban dolgozó 543 fő köztisztviselő bérfejlesztését, a tervezett átlagosan 13 százalékos béremelés 340 millió forintos fedezete is rendelkezésre áll. A teljes önkormányzati intézményrendszerben a tervezett béremelés költsége 994 millió forint.

ÁGAZATOK

2018 2017

Kulturális: 2,981 Mrd Ft 2,734 Mrd Ft

Sportcélok: 890 millió Ft 726 millió Ft

Szociális, gyermekjóléti, nevelési 2,424 Mrd Ft 2,561 Mrd Ft (már tény 2017-ben)

 

III. BERUHÁZÁSI KIADÁSOK

Főösszeg:      36,8 Mrd Ft

Beruházási hitelkeret:        2,5 Mrd Ft

Debrecen város 2018-as költségvetése fejlesztésorientált, ebben az évben több mint száz beruházás indul el. Az Új Főnix Tervben vállalt és a Modern Városok Program, valamint a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programban nevesített fejlesztések mindegyikében lépünk előre ebben az évben. Ennek okán minden idők legmagasabb beruházási főösszegével lett megtervezve az idei költségvetés. Mivel a beruházások többségének előkészítése az elmúlt években indult és a költségkalkulációk is akkor készültek, a 2018-as költségvetés tervezésekor figyelemmel kellett lenni az építőipari ágazatban tapasztalható áremelkedésekre. Annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztéseket meg tudja az önkormányzat valósítani, szükséges volt a beruházási főösszeg 6,8 százalékát elérő hitelkeret beépítésére.

Fejlesztések

Az Új Főnix Terv átfogó, az élet minden területét érintő gazdaság- és városfejlesztési programját 2016-ban hirdettük meg. A Terv egyesíti a Modern Városok Program elemeit (95 milliárd forint), a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program beruházásait (43,3 milliárd forint) és más, a várost érintő állami vagy városi beruházást.

A Modern Városok Program önkormányzathoz kapcsolódó elemei tervezetten haladnak

Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése:

A kiviteli tervek elkészítésére kiírandó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, amely tartalmazza a védelmi kerítés megépítését, a repülőgépek által használt betonfelületek (futópálya, guruló út, forgalmi előtér) és a csapadékvíz elvezető rendszer korszerűsítését és az új terminálrészt összekötését.

Debreceni Nemzetközi Iskola:

Az építési engedélyezési tervek elkészültek, az építési engedélyt megkapta az önkormányzat. 2018 tavaszán kezdődik a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás, majd annak sikeres lezárulta után indul a kivitelezés.

Csokonai Nemzeti Színház:

Kiírja az önkormányzat a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárást, amelynek időtartama négy hónap.

Nagyerdei strandfürdő:

Az építési engedélyt 2018 januárjában megkapta az önkormányzat. A régi létesítmények bontása elkezdődött. A kiviteli tervek leszállítását követően indul a kivitelezési közbeszerzési eljárás, majd a kivitelezés.

Déli gazdasági övezet:

Az önkormányzat a repülőtértől délre kijelölt ipari területek közműellátását végzi el. A közműellátás kiépítésének tervezett határideje 2018. Elkészült már a vízhálózat (I. ütem), a szennyvízhálózat (I. ütem), a hírközlés alépítményi hálózat, míg jelenleg az elektromos hálózat és a gázellátás kiépítésének előkészülete zajlik, valamint a két közműudvar közötti hírközlési és vízellátási munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás van folyamatban.

TOP-források

Debrecen önkormányzata a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban 43,3 milliárd forint forrással rendelkezik a TOP-ból. Debrecen ebben az időszakban 102 beruházást akar megvalósítani ebből a forrásból. 2017. december 31-ig az összes pályázatot beadta az önkormányzat, összesen 41,27 milliárd forint értékben. A fennmaradó összeg az esetleges forrásemelésre fordítható.

A 102 projektből 63 esetében már támogatási szerződéssel rendelkezik az önkormányzat, további 28 esetében van támogatói döntés, a támogatási szerződés megkötése folyamatban van, 11 esetében pedig várják a támogatói döntést.

6 beruházás befejeződött, 12 van folyamatban, további 84 előkészítés alatt. 12 fejlesztés kivitelezése van folyamatban 7,1 milliárd forint értékben.

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS

2017-ben indult átfogó közlekedési program 53 csomópontot átalakításával. A koncepció egyrészt a megnövekedett gépjárműforgalom okozta problémák, másrészt az induló Debreceni Főpályaudvar építése és az Erzsébet utca részleges lezárása miatti nehézségek megoldására készült. A tervezett 53 csomópontból 2017-ben 23 csomópont készült el, amely az Árpád teret, a Nyíl utcát, valamint a belvárosi egyirányúsítási programot érintette. További 30 helyen végezzük el az átalakítást 2018-ban részben európai uniós, részben saját forrásból.

OKTATÁS

  • 4 bölcsőde felújítása és egy új intézmény építése szerepel a tervek között
  • 10 óvoda felújítása és egy új intézmény építése tervezett, ebből a Nagyerdei Óvoda korszerűsítése zajlik
  • Debreceni Zenede felújítása
  • Debreceni Nemzetközi Iskola
  • 2 általános iskola, 2 középiskola és egy kollégium energetikai felújítása

KULTÚRA

  • Európa Kulturális Fővárosa projekt
  • Latinovits színház befejezése a ROHU programban
  • Csokonai Nemzeti Színház felújítása a Modern Városok Program keretében
  • az egykori Kereskedelmi Akadémia épületének felújítása és a Debreceniek Háza kialakítása
  • Közösségi házak energetikai korszerűsítése

ÉLHETŐ VÁROS

  • Zöld város program
    • Dobozikert
    • Libakert
    • Vénkert
    • Sestakert
    • Újkert
    • Belváros
  • Nagyerdei strandfürdő
  • Tócóskerti piac

 

GONDOSKODÓ VÁROS

  • Család- és Gyermekjóléti Központ megépítése elkezdődik
  • orvosi rendelők felújítása 800 millió Ft értékben

a 11 rendelőből 4 elkészült, további 7 rendelő épületének korszerűsítése tervezett

  • a Családok Átmeneti Otthonának korszerűsítése
  • az Idősek Háza további felújítása 60 millió forint értékben

III. KERTSÉGI FEJLESZTÉSI PROGRAM

Idén minden eddiginél nagyobb keretösszeg: 4,129 Mrd Ft

 

Két jelentős beruházás indul 2018-ban:

  • Keleti városrész csapadékvíz elvezetési program 467 millió Ft
  • Nagysándor-telep csapadékvíz elvezetési program 450 millió Ft

 

Kerékpárutak a kertségekben élők közlekedési feltételeinek javítása érdekében:

  • Kerékpárút Debrecen-Kismacsig 356 millió Ft
  • Kerékpárút Keleti városrészben, majd 567 millió Ft
  • Kerékpárút a Biczó István kerttől a Panoráma útig 244,4 millió Ft

 

Útépítés

  • Felsőpércsi út megépítése 1. ütem 107,5 millió Ft
  • Önkormányzati forrásból megvalósuló út- és közműépítés 750 millió Ft
  • Nagyfelületű út- és járdajavítás 415 millió Ft

Útstabilizálás 90 millió Ft

Közvilágítási program 20 millió Ft

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*