Több, mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a NAV

Gazdaság

Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Az államtitkár szerint ezt úgy sikerült elérni, hogy tavaly jelentősen csökkentek az adóterhek. Ugyanakkor ez igazolta a kormány adópolitikáját: alacsonyabb adóteherrel nagyobb teljesítményt, nagyobb bevételt lehet elérni.

Hozzátette, a gazdaság jó teljesítménye és az adóhatóság új filozófiája – segítőkész és támogatóbb – is hozzájárult, ahhoz, hogy az emberek jobban teljesítik adózási kötelezettségeiket.

“Ki lehet mondani, hogy a csökkenő adókkal és egy támogatóbb adóhatósággal jobb lett az adómorál Magyarországon” – hangsúlyozta.

Kitért arra is, 2017-ben több mint 800 milliárd forintnyi kedvezményt kaptak a vállalkozók, az adózók és a családok, amit kiegészített további 400 milliárd forintnyi járulékcsökkenés, és 56 milliárd forinttal csökkentek a szolgáltatások és élelmiszerek áfakulcsai.

A társasági adókulcs 9 százalékra csökkent, ami jelenleg a legalacsonyabb Európában (ez 127 milliárd forintnyi adókiesését jelent), ugyanakkor a családi és egyéb kedvezmények mértéke eléri az 50 milliárd forintot – sorolta az államtitkár.

“Bízni kell az emberekben, hogy az alacsonyabb adóterhet megfizetik önkéntesen és nem próbálják kijátszani” – mondta.