Nyári szociális gyermekétkeztetés Debrecenben

Gazdaság

Debrecen város önkormányzata közel 21 millió forint támogatást nyert, amit 8 millió forinttal kiegészítve összesen 900 szociálisan rászoruló gyerek étkeztetését oldja meg.

Az előzetes igényfelmérés alapján – a városban összesen 2147 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerek szülője kapott értesítést arról, hogy lehetősége van részt venni a nyári szociális étkeztetésben – Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az évben összesen 900, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás gyermek étkeztetésének biztosítására nyújtott be pályázatot.

A korábbi évek gyakorlatától eltérőn ugyanis 2015-ben az önkormányzatok pályázat útján igényelhettek állami támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától nyári szociális gyermekétkeztetés biztosításához. Debrecen önkormányzata 20.988.000 forintot nyert, vagyis megkapta az általa pályázott összeget – mondta el a témában 2015. június 11-én tartott sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs alpolgármester. Korábban az volt a gyakorlat, hogy a gyerekek a nyári étkeztetés keretében egytálételt kaptak, s hozzá gyümölcsöt vagy süteményt. Ezt az önkormányzat magasabb tápértékű, komplett ebéddé szerette volna kiegészíteni.

Az emberi erőforrások miniszterének döntése értelmében Debrecen önkormányzata napi 440 Ft összegű támogatásban részesül gyermekenként a teljes nyári szünet időtartamára (2015. június 16. – 2015. augusztus 28., összesen 53 munkanap) az étkeztetés biztosítására. Az önkormányzat az elnyert támogatási összeget saját forrásból 8.000.000 Ft-tal – ez gyerekenként összességében napi 625 forintos keret biztosítását jelenti – egészíti ki annak érdekében, hogy a programban résztvevő gyerekek teljes értékű (leves, második, sütemény vagy gyümölcs) ebédet kapjanak.

Bene Edit, a polgármesteri hivatal Humán Főosztályának vezetője elmondta: A kijelölt iskolákba munkanapokon 11.30 és 13.00 óra között lehet menni az ebédért, s ételhordóban elvinni. Minden alkalommal be kell mutatni az értesítést a kedvezményről és a kedvezményezett gyerek lakcímkártyáját ahhoz, hogy az ebédet megkapják. Vannak olyan családok, amelyekben több gyermek is jogosult az étkeztetésre. Igény szerint diétás étkezést is tudnak biztosítani.

A nyári étkeztetés lebonyolítása a Sodexo Magyarország Kft. közreműködésével történik – a városban működő hét főzőkonyhájának bevonásával – az alábbi helyszíneken: Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola (volt ÚNOK), Lilla Téri Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskolai Tagintézménye, Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola, Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Csapókerti Általános Iskola.
A nyári gyermekétkeztetésben résztvevőket a polgármesteri hivatal szociális osztálya 2015. június 15-éig levélben tájékoztatja az igénybevétel módjáról és szabályairól.