Bocuse d’Or – Hamvas Zoltán: nagyon erős csapatok versenyeznek ma

Nagyon erős a Bocuse d’Or szakácsverseny kétnapos, budapesti kontinensdöntőjének csütörtöki mezőnye; a magyar csapattól szép eredmény lesz, ha az esti eredményhirdetésen az első öt között végez – mondta el az MTI-nek a helyszínen a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, az idei versenyzsűri tagja.

Bocuse d’Or – Florent Suplisson: a magyar gasztronómia hatalmasat fejlődött

Óriási fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi években, a közép-európai régió séfjei rövidesen a legjobbak között követelhetnek maguknak helyet – mondta el a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai kontinensdöntőjének első napján Budapesten a versenyt szervező GL Events gasztronómiai rendezvények igazgatója.

Csak minden negyedik ember változtat kávézási szokásain az ünnepek alatt egy elemzés szerint

A magyarok többsége ugyanannyit és ugyanúgy kávézik az ünnepek alatt, mint az év során bármikor, ugyanakkor a válaszadók 16 százaléka ebben az időszakban többet, míg 7 százalékuk kevesebbet kávézik – derül ki a Costa Coffee és a GKI Digital közös, az év végi kávéfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből.

Egész hétvégén tart Hajdúszoboszlón a Márton-napi Vigadalom

November 5-7. között rendezik Hajdúszoboszlón, a Szent István parkban a 2021-es Márton-napi Vigadalmat, ahol kulináris élmények mellett zenés-táncos programokból sincs hiány. Márton-nap alkalmából új borral és libából készült ételekkel várják a a vendégeket.