Félmillió forint gyűlt össze a beteg gyerekeknek az International Food Day-en

Egyetem

Több mint félmillió forint gyűlt össze a beteg gyerekek megsegítésére az International Food Day idei rendezvényén, amelyet évek óta a DEHÖK külföldi hallgatóit tömörítő Kari Hallgatói Részönkormányzata, az International Student Union szervez.

Az  idei International Food Day keretében 20 ország hallgatói készítették el nemzeti ételeiket és csaknem tízezer ételjegyet vásároltak a gasztronómiai fesztivál látogatói. A rendezvényen amellett, hogy a különböző kultúrájú hallgatók ételeiken és szokásaikon keresztül megismerték egymást, jótékony céllal gyűjtést is rendeztek beteg gyermekek támogatására.

A szervezők az International Food Day bevételéből 545.800 forintot a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak ajánlottak fel. A külföldi diákok képviselői a pénzt jelképesen, május 16-án adták át az alapítvány képviselőjének.

Kiss Csongor, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az összegyűlt több mint 500 ezer forintból egy csontvelő-transzplantáción átesett kisfiú családjának segítenek, hogy otthonukban a gondozáshoz nélkülözhetetlen steril körülményeket alakíthassanak ki.

Sayed Ahmad Mohamed, a DEHÖK külföldi hallgatókért felelős elnöki megbízottja pedig kiemelte, hogy negyedik alkalommal ajánlottak fel jelentősebb összeget a beteg gyerekek gyógyulásának elősegítésére az International Food Day bevételéből.

unideb.hu