Tudj meg mindent a képzésekről!

Egyetem
Nyílt napokon mutatkoznak be a Debreceni Egyetem karai. Decemberben az Egészségügyi-, az Állam- és Jogtudományi-, valamint az agrárkar várja a felvételi előtt álló diákokat és szüleiket.

Az Egészségügyi Kar december 1-jén fogadta leendő hallgatóit, mintegy kétszázan látogattak el a nyíregyházi intézménybe. Legtöbben – csakúgy, mint a korábbi években – a szülésznő, a mentős, a védőnő és az egészségügyi tanár szak iránt érdeklődtek.

A nyílt napok sorát a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar folytatja. December 7-én, szerdán 10 órától ismertetik az egyetem Böszörményi úti campusán az idei felvételi eljárás sajátosságait, illetve a 2017 szeptemberétől induló szakokat, különös tekintettel az újrainduló ötéves osztatlan agrármérnöki képzésre. A kar Hallgatói Önkormányzata meglepetéssel készül a régió középiskolásai számára.

Ugyanezen a napon, szerdán várja az érdeklődő fiatalokat a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara is. A TEOKJ épület II. előadójában 16 órától tartanak tájékoztató előadást a képzésekről, a kar HÖK-elnöke pedig a hallgatók számára elérhető szolgáltatásokról, a tanév hallgatói eseményeiről számol be.

A Gazdaságtudományi Kar két időpontban, 2017. január 6-án és február 3-án nyitja meg kapuit a végzős középiskolások előtt, a Műszaki Kar január 16-án, a hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar pedig január 20-án tart nyílt napot. A Zeneművészeti Kar januárban és februárban konzultációs időpontokat jelöl ki minden hangszercsoportban, a pontos dátumokat az intézmény honlapján, a music.unideb.hu oldalon teszik közzé.

unideb.hu