Különleges és látványos volt Debrecenben a kutatók éjszakája

Egyetem
Drónröptetéssel és szélcsatorna-bemutatóval már kora délután megkezdődtek a Kutatók Éjszakája programjai a Debreceni Egyetemen pénteken.

Hamar megtelt az Egyetem téri Főépület és környéke kisebb-nagyobb csoportokkal, családokkal, szervezetten érkező iskolásokkal, akik összesen csaknem 100 érdekes esemény közül választhatták ki a kedvükre valót – közölte a Debreceni Egyetem.
Most sem maradtak el a látványos kémiai kísérletek, bemutatkoztak a fizikusok, láthattuk „munka” közben a szélcsatornát és a folyóvizes labort, de volt matematikai játszóház, bemutatkoztak a növényi lombikbébik, és az egyetemi könyvtárt titkos, látogatóktól egyébként elzárt részlegében is lehetett sétát tenni a több 100 éves kötetek között, de emellett újdonságok is várták a tudomány iránt érdeklődőket. Szokatlan környezetben a Díszudvaron tartott bemutatót egyszerű háztartási eszközökkel a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia, akik első alkalommal vettek részt a Kutatók Éjszakáján.