Ökonap és névadó a Balásházyban

Egyetem

Ételpazarlás, víz- és levegőszennyezés – aktuális környezetvédelmi problémákról volt szó a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának új szaktantermében.

Debreceni általános és középiskolás diákok versengtek egymással csütörtökön azon a Környezetvédelmi Konferencián, melyet hatodik alkalommal szervezett meg az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma.

– Iskolánk jubilál ebben a tanévben, immár 75 éve folyik középfokú mezőgazdasági oktatás Pallagon. Ezért idén rendhagyó módon ökonappá bővítettük ezt a konferenciát. A délelőtti szünetekben környezetvédelmi problémákkal kapcsolatos rövid előadásokat tartottak a tanáraink, majd az elhangzottakról tesztet töltöttek ki a diákok. Délután pedig a Környezetvédelmi Konferenciára jelentkező tanulók adták elő prezentációjukat – tájékoztatott Kovács Árpádné igazgató.

A versenyt az iskola új ökológiai szaktantermében rendezték meg, melyet a Debreceni Egyetem fiatalon elhunyt kandidátusáról, Less Nándor neveztek el. Az ifjú tudós a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-földrajz szakos egyetemistájaként első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Számos expedíción vett részt a Kárpátokban, Kelet-Törökországban, az Araráton és a Pontuszi-hegységben. Már 29 évesen kandidátusi címet szerzett a Délkeleti-Bükk vegetációja és xeroterm erdőtársulások fitocönológiája című dolgozatával. Harmincadik születésnapját 1993. január 6-án Ugandában, a Ruwenzori-hegység 5109 m magas csúcsán töltötte, ám az expedíciót követően maláriás lett, s néhány hét múlva meghalt.

– Lassan 25 éve annak, hogy Nándi elhunyt, és az a tény, hogy egy országos középiskolai földrajzversenyen, és egy 1200-1500 főt megmozgató teljesítménytúrán túl egy tantermet is elneveznek róla, azt tükrözi, hogy nemcsak a Bükk egyik legjelentősebb tudósa, hanem nagyon jó ember is volt. Kollégiumi nevelőtanárként például olyan kirándulásokra vitte el a diákokat félévente, ahová egyébként lehet, hogy sohasem jutottak volna el – méltatta a kutatót Kozma Gábor, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének igazgatója.

A tanterem kialakításából (festés, dekoráció) az iskola diákjai és az egyetem hallgatói is kivették a részüket. A konferencia zárásaként pedig az a 11. évfolyamos tanuló is előadást tartott, aki néhány napja a IX. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia „Legjobb előadó” díját hozta el Miskolcról. Konkoly Enikő ezen túl második lett az ózonréteg elvékonyodásáról tartott prezentációjával, míg iskolatársa Eszenyi Ádám (12.c) első helyezett lett a Debrecen természetesen kialakult talajairól szóló előadásával. A tehetséges fiatal ezzel az eredménnyel lehetőséget kapott arra, hogy tudását az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is bemutassa.