Segítség a múlt megértéséhez

Egyetem

Többek között a 18-19. századi erdélyi nemességről is újdonságokat olvashatunk a Történelmi Intézet kutatóinak új köteteiben.

Négy új könyv jelent meg a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének kutatóitól, melyek a 15-19. század korszakait lefedve, egyetemes és magyar történelemmel egyaránt foglalkoznak.

Egy eddig kevéssé ismert francia kézirat 315 történetének kódexből való átírása és elemzése nyomán született meg Györkös Attila „Non debent predicare fabulas”. Egy 15. századi franciaországi kézirat példázatainak elemzése és átirata című munkája. A latin cím jelentése: Ne prédikáljanak meséket. A példázatnak nevezett vallásos történetek népszerűek voltak a középkorban, gyakran humoros, meghökkentő tartalommal, ami érthetővé tette a közönségnek a prédikáció üzeneteit.

„Szent Antanáziusz könnyekre fakadt egy csábítóan öltözött nő láttán. Amikor megkérdezték, erről, így válaszolt: azért sírok, mert nem tudok úgy tetszeni Istennek, ahogy ez a nő akar tetszeni a férfiaknak” – olvasható a most kiadott kézirat egyik történetében. A vallástörténeti kutatások fontos irányvonala a középkori gyűjtemények kiadása, ebbe a trendbe illeszkedik Györkös Attila nemzetközileg is jelentős új munkája.

A történelmi Zemplén vármegyének ma legfeljebb harmada tartozik Magyarországhoz. A megye legtöbbször csak helyszínt adott bizonyos országos eseményeknek, lakosai ritkán jutottak jelentősebb szerephez. Mégis ezt a területet vizsgálata ifj. Barta János, akinek 2009-ben jelent meg a „Ha Zemplin vármegyét az útas visgálja…” című kötete, amely a társadalmi osztályokat, a gazdálkodás szerkezetét, egyházi és polgári birtokosokat és még a borvidékeket is alaposan bemutatta. A hét évvel ezelőtt megjelent kötethez készült most adattár.

A március 11-én rendezett könyvbemutatón elhangzott, Barta János kötetét azok használhatják komoly haszonnal, akik Zemplén megyéhez kapcsolódó helytörténeti munkákat szeretnének írni.

A 19. századi Erdélyben élt és dolgozott az a Jósika Antal kolozsi főispán, akinek munkásságáról korábban még nem jelent meg összefoglaló kötet. Ezt pótolta Papp Klára és Tóth Orsolya a Jósika Antal kolozsi főispán tevékenysége és írásai című könyvével.

A katolikus egyház helyzetéről, az oktatás mibenlétéről, az erdélyi nemesség politizálásról, adózásáról írt tervezeteket Jósika Antal, amiknek részleteit ismerhetjük meg a kötetből. Jóska Antal történetének tanulmányozása egyben az erdélyi nemesség gondolkodásának megismerése is.

– Jósika Antal fiatalon jezsuita volt, ami azért érdekes kérdés, mert egyetlen fiúgyermekként hogyan engedhette meg neki a család, hogy ne a családi vagyont vigye tovább, hanem beálljon jezsuitának. Kiváló egyházfi lett volna belőle, ha Mária Terézia rendeletben nem oszlatja fel a jezsuita rendet. Jósika Antal így hazatért és jól házasodott, kolozsi főispánként termékeny életet élt – tárta fel az élettörténet egy izgalmas szeletét Papp Klára.

A negyedik frissen megjelent kötet, A főnix és a bárány városa Orosz István professzor Debrecenről szóló, az elmúlt években publikált tanulmányainak gyűjteményes kötete, amely a 17-19. századi Debrecen múltjába kalauzolja el olvasóit, különös tekintettel arra, hogy a debreceniek hogyan szerezték meg kiváltságaikat a 17. század végén, vagy hogyan alakult át a 19. században a város társadalma, miképp élhetett Debrecenben sok vállalkozó, nemesi címmel rendelkező birtokos.

A kötetben Debrecen 1848/49-es szerepével is tanulmány foglalkozik: 1849-ben öt hónapig a cívisvárosban működött az országgyűlés. A 27 ezres debreceni lakossághoz 9-10 ezer főnyi új lakó is érkezett a városba, akik az ország különböző vidékeiről kerültek, menekültek ide, és tették mozgalmassá a város életét, amely fővárosias jelleget öltött.